KCSSK Hírek
Csak itt, csak most, csak nektek, csak tőlünk, csak rólatok, csak igényesen
Szoba-kérdőív - Eredményhirdetés
"A" épület helyzetjelentés
A Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat és az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium Kollégiumi Diákbizottság tagjai - a munkálatok megkezdése óta harmadik alkalommal - látogatást tettek a felújítás alatt álló KCSSK A épületében.
Az ott elhangzottak ismeretében felújítás október 15-én ér véget, az átadás-átvétel vélhetően két hét alatt lezajlik, így költözés az őszi szünet végén, november 4,5,7-én lesz.
A kollégium összesen 618 férőhelyes lesz. A szobák két személyesek (16 nm), s két szobánként közös - a szoba irányából zárható - fürdőszobával (átlagosan 2,5 nm) rendelkeznek.
Minden emeleten van két olyan szoba, amelyik saját fürdőszobával rendelkezik, valamint egyszemélyes szobák is, ahova előre láthatólag Erasmus-os hallgatók fognak majd költözni. A kollégiumi szobabeosztást a Kollégiumi Diákbizottság végzi majd október közepétől - a szobajelentkezésről mindenki emailben kap értesítést.
Az épület nyugati oldalára néző szobák redőnnyel vannak felszerelve. Minden folyosó rendelkezik közös WC-vel, két emelet kivételével, ahol mosókonyha lesz majd.
A változások vélhetően a házirend szigorítását vonják maguk után, amit minden beköltöző hallgatónak el kell fogadnia - ez ügyben jelenleg is tartanak az egyeztetések a KolHÖK a KDB és az intézmény között. A hallgatói érdekképviselet mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ésszerű, az együttélést segítő, és az új kollégium épségének megóvását támogató szabályzat szülessen.
Az épület összesen 5 közösségi helyiséggel rendelkezik.
A kollégium mindenben megfelel a hatályos biztonsági előírásoknak, a füstérzékelők jóval érzékenyebbek a korábbinál, s közvetlenül a tűzoltóságon adják le a jelzést, így a dohányzás az egész épületben szigorúan tilos.
Kivételt képeznek ez alól az erre kijelölt tanuló helyiségek. Az előzetes tervek szerint B és C épület felújítása alatt a kollégium klubjai és diákbizottságai vennék használatba a tanuló helyiségek egy részét.
A szobák további bútorait, az új ágyneműket valamint a teljes konyhafelszerelést még nem láttuk, de Seifert Tibor Főigazgató Úr májusban KolHÖK Küldöttgyűlésen ígéretet tett arra, hogy minden az előzetesen megbeszélt módon történik - ennek jele, hogy kérésünkre szobákban polcok számát megduplázták, így az egy főre jutó pakoló terület már megegyezik jelenlegi B-épületben levővel.
Ígéretet kaptunk arra, hogy az épület teljes berendezését követően, még az átköltözés előtt, ismét ellátogathatunk oda, hogy minél pontosabb információval tudjunk szolgálni leendő lakóhelyünkről. Bizakodva várjuk hát további fejleményeket.
Áramszünet, szerverleállás vol. 2
A múltheti áramszünet, ami végülis elmaradt most hétfőn (augusztus 29) kerül bepótlásra az ELMŰ által.
Áramkimaradás várható 9:00-től 16:00-ig.
A szerverek előreláthatólag 8:00 és 19:00 lesznek lekapcsolva, így ismét nem lesz elérhető a kollégiumunk és a KolHÖK honlapja, illetve levelezése.
Gólyatábor infók
Kedves Gólyák!
Szépen jönnek a jelentkezések a gólyatáborba, de még mindig vannak szabad helyek.
Sok kérdés merült fel a napokban a facebook-os csoportban, ezek közül a kérdések közül a legfontosabbakat összeszedtük és publikáltuk a Gyakori kérdések oldalon, természetesen a válaszokkal együtt.
Ha ezeken felül vannak kérdéseid még azt a gólyatábor információs oldalán található elérhetőségeken jelezhetitek.
Áramszünet, szerverleállás
Sajnálattal tudatom, hogy 2011. augusztus 25-én (csütörtökön) 9:00 és 16:00 között áramszünet lesz a kollégiumban, ezért a hálózat sem lesz elérhető.
A szerverek reggel 8 körül le lesznek állítva, és előreláthatólag csak 19-20 óra körül lesznek újraindítva.
Ezért a fent említett időszakban a KCSSK, illetve a KolHÖK honlapja nem üzemel, illetve a KoliGT jelentkezés szünetelni fog.
Megértéseteket köszönöm!
Keserű Zsolt
informatikai referens
KCSSK KDB
Már csak 3 nap...
... és kiderül a kollégiumi felvételi eredménye.
cimre, de bármilyen más kérdéssel is bátran fordulj hozzánk.
És következzen néhány érv a KCSSK gólyatábor mellett:
- gyakorlott felsőbbévesektől kaphatod meg az egyetemi és kollégiumi élethez nélkülözhetetlen információkat összeszedve
- könnyedén beilleszkedhetsz azok közé, akikkel együtt fogsz lakni
- első kézből ismerheted meg a koli hírnevének alapját adó klubokat, diákbizottságokat, és megtudhatod ki kicsoda ebben a kollégiumban.
- ízelítőt kaphatsz a kollégium évközbeni rendezvényeiből
- és nem utolsósorban az utolsó sorban: bulizhatsz egy hatalmasat!
Elsős felvételi információ
Az elsős kollégiumi felvételi augusztus 1-től kezdődik.
Részletesebb információk: itt.
Welcome Gólyákok!
Üdv minden frissen az ELTE-re felvett gólyának, egyúttal gratulálunk is hozzá! Gondolom kolit keresel magadnak, jó helyen jársz...
A honlap, amit most épp böngészel az ELTE kétségkívül legaktívabb és legszínesebb közösségi életével rendelkező kollégiumának webes megnyilatkozása.
Amennyiben hozzánk nyersz felvételt, automatikusan meg leszel hívva - az országban tudtunkkal még mindig egyedülálló - kollégiumi gólyatáborba, ahol ízelítőt kaphatsz mindabból, ami köztünk várhat rád az egyetemi éveid alatt.
A kollégiumi jelentkezés mikéntjéről röviden:
- Kapni fogod a hivatalos értesítő levelet az egyetemtől, amiben benne lesz, hogy hogyan is tudsz belépni az ETR-be.
Barátkozz vele, rajta keresztül kell majd a legtöbb tanulmányi ügyedet intézned, de lesz még sok másik online rendszer, amivel találkozni fogsz. - Miután beléptél oda keresd baloldalon a "Dinamikus listák" menüpontot, majd a "Kollégiumi rendszer jelszava" linkre kattintva megtudod a jelszavad a következő rendszerhez, amit használnod kell: http://kollegium.elte.hu , de szólitsd csak EKIF-nek. Itt tudsz jelentkezni tetszőleges ELTE koliba és egy rangsort is felállíthatsz, aszerint, hogy hova szeretnél kerülni, részletesebb információt itt találsz: http://kolhok.elte.hu/dokumentumok/felveteli.
Ezt mindenképpen olvasd el!
Az előbbi cím főoldalon találod majd a friss információkat a jelentkezésről.
"Most kezdődnek a régi szép idők!"
Halad az "A" épület felújítása
Bársonyi István igazgató úr felkínálta a lehetőséget, hogy páran elmehessünk régi otthonunkba, az "A" épületbe, hogy megnézhessük, hogy haladnak a munkálatok. Természetesen éltünk a lehetőséggel, és izgatottan vártuk a percet, mikor újra láthatjuk korábbi lakószobáinkat.

A biztonsági előírásoknak megfelelően meg kellett várnunk az építési vezető engedélyét, aki ki is osztott mindannyiunknak (bahamának, petyusnak, az igazgatónak és nekem - orultnek) egy-egy védősisakot. A gyorstalpaló biztonsági tanfolyam után el is indulhattunk.
- Mint a Super Marioban (Szabó Csaba, Bársonyi István, Tóth Péter)-
Az eredmény minden várakozásunkat fölülmúlta. A 11. emeleten rengeteg munkás sürgött-forgott, vágták, vésték, fúrták, bontották a szocialista építészeti "műremek" falait.
- Mario Bros II. (...és Papdeák János) -
Azért is voltunk meglepve az eredmény láttán, mert - félelmeink ellenére - a munkálatok az elmúlt hónapokban nagyobb zaj nélkül folytak, mégis mostanra az összes emeleten egybe bontották a szomszédos szobák előszobáit, ahol a páronként közös fürdőszoba és illemhely lesz.
- két szoba egybebontott előterében lesz a vizesblokk -
A vizesblokkok területe a szerkezeti korlátokból adódóan nem túl nagy, így biztosan a (korábbi három személyes helyett immár két fős) szobákban kell megoldani a fürdőszobai kellékek és edények tárolását. Az intézményi vezetéstől ígéretet kaptunk arra, hogy a bútorzat kiválasztásába bevonják a diákbizottságot is, hogy a hallgatói igényeknek megfelelően minél hatékonyabb lehessen a rendelkezésre álló hely kihasználása.
- a kis üvegszálból készült fürdőszobába kell elhelyezni a zuhanytálcát, a wc-t és a mosdókagylót -
Az igazgató úr elmondása szerint eleink sajátosan értelmezték az építészetet, s a bontások közben itt-ott a korábbi rendszer építészeinek olyan megoldásai kerültek napvilágra, amit ma már azonnali elbocsátással díjaznának a műszaki egyetemeken. Ennek ellenére derűlátó, és bízik abban, hogy a kivitelező talál megoldást minden esetleges problémára.
- egy tanulóhelyiség -
A korábbi közös mosdók helyén is szobák lesznek, illetve folyosónként 1-2 egyszemélyes szobát is kialakítanak a későbbiekben. Azoknak sem kell félniük, akik a közösségi helyiségeket féltik, ugyanis a korábbi tanuló és közösségi helyiségek teljes egészében megmaradnak. A konyhák nagyobbak lesznek mint eddig, ugyanis a mögöttük lévő kis helyiséggel egybe bontották azokat, és várhatóan egy étkezőasztal is bekerül oda.
- a Keleti Dokk romjain új otthon épül -
Az igazgató megmutatta annak felvonónak a katalógusát, amelyik a lakókat fogja szállítani az emeletek között, a színéről a későbbiekben hozhatnak döntést a diákképviselők.
A munkálatok tehát jó tempóban haladnak, mindannyian tűkön ülve várjuk az augusztus végi átadást.
További képek:
- ahová a király is gyalog járt... -
- két hónapja még itt egy fal volt -
- ember tervez, a kivitelező végez -
- jó munkásemberek -
- munkások "graffitije" -
- ez a kád lesz a fürdőszoba 2. -
- fürdőszoba 3. -
- fürdőszoba 4. -
ShowHajtás 2010 - Vége
Véget ért az idei ShowHajtás!
Véget ért a dicső küzdelem. A csapatok többhetes munkájának gyümölcsét learattuk. A legnagyobb eredményt kétség kívül a Club89+C Klub közös csapata, a T-erjesztők tudhatja magáénak aranyat érő harmadik helyezésével. A végeredmény:
1 - Bunkós Tesók
2 - Nínó
3 - T-erjesztők
4 - Tripla
5 - Karma
6 - Lebux Édes
7 - Old Boys & Young Girls
A szervezők nevében szeretném megköszönni a csapatok, a kollégiumi dolgozók, a támogatók, és a kari hallgatói önkormányzatok közreműködését. Nélkülük nem valósult volna meg ez a számunkra rendkívül fontos hagyományos rendezvény.
ShowHajtás 2010
Bűnügyi ShowHajtás
A Kőrösi Csoma Sándor Kollégium idén is megnyitja kapuit a ShowHajtás nevű vetélkedő alkalmából. Részletek Tisztelt Betyárok és Bűnüldözők!

Aktuális hírek és határidők
Amikre most érdemes odafigyelni
Lezajlott a küldöttgyűlés, az erről készült jegyzőkönyv, hamarosan elérhető lesz a honlapon, melyet az Érdekképviselet menüpont alatt, vagy pedig ide kattintva találsz meg.
Hálózati díj befizetési határideje: 2010. október 20.
Szalai Imrénél a B/212-ben (hétköznap 19-21)
2500 Ft/szemeszter
Kulturális hozzájárulás befizetési határideje: 2010. október 20.
Szabó Csabánál a B/321-ben (az esti órákban)
2000 Ft/tanév
Amennyiben nem fizettél kollégiumi díjat szeptemberben, úgy a kéthavi kolidíjat október 15-ig kell egyszerre befizetned!
Felhívjuk a figyelmed, hogy az előbb említett esetben a késedelmi díj is duplán számít!
Hálózatkimaradás a koliban
2010. szeptember 19-én reggel 6 és délután 14 óra között.
2010. szeptember 19-én, vasárnap, a Lágymányosi kampuszon erősáramú karbantartás lesz reggel 6 és délután 14 óra között, ezért a hálózati szolgáltatás az említett időszakban szünetelni fog az alábbi kollégiumokban és egyetemi épületekben:
- ELTE Lágymányos Északi épület
- ELTE Lágymányos KTCS épület
- ELTE Bibó István Szakkollégium
- ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola
- ELTE Ajtósi Kollégium
- ELTE Vezér úti Kollégium
- ELTE Kerekes utcai Kollégium
- ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium
- AS2012 partnerek:
- Közgadasági Politechnikum
- BME tartalék 34M-s mikró
Az Ajtósi kollégiumban a telefon szolgáltatás is szünetelni fog a fenti
időpontban.
A tervezett erősáramú hálózat karbantartása miatt ugyanezen a napon
6-14 óra között az alábbi szolgáltatások sem lesznek elérhetőek:
- Caesar cluster (web, login, news, file- és adatbázisszerverek)
- listbox.elte.hu levelezőlista szerver
- filippa.elte.hu nameszerver
- HPC szolgáltatás
A leállás a központi levelezést (mail.elte.hu), és az elsődleges
nameszervert (darmol.elte.hu) nem érinti.
Vége a Gólyatábornak
szép volt, jó volt, ennyi volt

A gólyatáborról képeket az alábbi címeken találhattok:
Gólyatábor
...avagy most kezdődnek a régi szép idők!
Sziasztok kedves Gólyákok!

Ezúton gratulálunk a Nektek, akik leendő lakói lesztek kollégiumunknak.
Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani egy kihagyhatatlan programot, mégpedig a Griff kollégiummal közösen szervezett gólyatáborunkat, amely az ország egyetlen koligólyatábora.
Ennek időpontja: 2010. szeptember 6 - 10.
A gólyatáborról részletesebben: Információk
Jelentkezni az e-mailben kiküldött személyes linkeden tudsz.
Addig is látogassatok el az alábbi oldalakra, ahol kapcsolatba léphettek egymással és velünk is:
Üdv.: a szervezők
Hálózatkimaradás és egyéb információk
Szomorú hírek következnek:
Sajnálattal kell közölnöm, hogy 2010 augusztus 7-én (szombaton) nem lesz elérhető az Internet a kollégiumban karbantartás miatt.
Ennek következményeként nem lesz elérhető sem a mi honlapunk, sem a kollegium.elte.hu, sem a kolhok.elte.hu, így ha elsősként akarsz jelentkezni, aznap nem teheted meg ezt.
Honlappal kapcsolatos infók:
- Jelenleg nem működik az RSS szolgáltatás, a megoldás folyamatban van, előbb-utóbb megjavítom, türelem...
- Pár napja elérhető a honlapunk a kcssk.elte.hu és a www.kcssk.elte.hu címen is, használjátok, terjesszétek!
Well Done!
Kedves ELTE-s gólya! Légy kollégista! Légy KCSSK-s! Légy oly kedves, és olvasd ezt el!
Szervusz, kedves Gólya!
Tegnap (2010. 07. 22-én) nyilvánosságra kerültek a felvételi ponthatárok. Ha te úgy tévedtél erre az oldalra, hogy tegnap óta az ELTE hallgatója vagy, és kollégiumi elhelyezést keresel magadnak, hát akkor mindenképp olvass tovább!
Először is, szükséged lesz az
Egységes Hallgatói Azonosítódra (röviden: EHA-kód), és az ahhoz tartozó jelszavadra. Ezzel tudsz belépni az Egységes Tanulmányi Rendszerbe (innentől életed hátralevő részében ETR – nem, ez nem a francia létige…), ahol a Dinamikus listák menüpont alatt le tudod kérdezni a kollégiumi rendszer jelszavát.
Leizzadtál? Nem baj, dőlj hátra, bonts ki egy sört, az internetben az a jó, hogy nem szalad el… (Na mondjuk erről a gólyatáborban még beszélünk…)
Valami nem világos még? Hát persze… Fogalmad sincs az EHA-dról mindaddig, amíg nem érkezik meg a postaládádba az ELTE hivatalos értesítőlevele, ami minden szükséges adatot és információt tartalmazni fog. (Megjegyzés: ha azokat a leveleket és a levelekben szereplő weboldalakat -pl. www.kolhok.elte.hu - gondosan, józanul, kipihenten, figyelmesen – esetleg többször is – végigolvasva is úgy érzed, hogy még mindig nem értesz mindebből egy szót sem, akkor drága barátom, a hiba a te készülékedben van :) ... félretéve a tréfát, mielőtt a megadott telefonszámokon kérdezősködnél, győződj meg arról, hogy mindent elolvastál előtte. Ez az alapelv jellemzi az egyetemi lét egészét, mostantól szinte semmit nem mondanak el neked kétszer, de kis odafigyeléssel hamar megszokod az új körülményeket!)
Ha túl vagy a kezdeti nehézségeken, és elolvastad a kolhok.elte.hu-n a tájékoztatókat, s beléptél a kollégiumi nyilvántartó rendszerbe, akkor ott már le is adhatod jelentkezésedet. Nagyon figyelj arra, hogy ezt minél előbb megtedd, mert sok-sok felelőtlen ember az utolsó pillanatokra hagyja ezt, ami azt okozza, hogy nagyon lelassul a rendszer, és az amúgy húsz perces feladatot órák alatt sem vagy képes véghezvinni. (Aminek sajnos könnyen az lehet a vége, hogy nem kapsz kollégiumot.)
Az ELTE a kollégiumi helyeket szociális alapon osztja, így alapvetően ilyen adatokat kell majd megadnod magadról. Figyelj oda arra, hogy minden általad állított információt tudnod kell igazolni valamilyen hivatalos dokumentummal. Ezeket nagyon szigorúan vesszük, és alaposan ellenőrizzük. (Minderről részletesebben olvashatsz itt: http://kolhok.elte.hu/dokumentumok/felveteli)
Ha bármi okból jogorvoslatra, vagy további információra lenne szükséged, nagy bizalommal fordulhatsz újonnan lootolt érdek-képviseleti szervedhez, a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzathoz (röviden csak KolHÖK), akik szívesen segítenek neked mindenben!
El is érkeztünk a legizgalmasabb részhez: a kollégium választáshoz. Nos, azt hiszem nem ajánlhatok neked mást, mint ezt a kollégiumot, a Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumot (továbbiakban KCSSK), aminek éppen a remek információs lapját olvasod. Nem csak hogy remek helyen (Egy nyolc – 8! – sávos autópálya mellett! Mibe kerülhet itt egy telek!) található a kollégium, de itt leled fel az ELTE legaktívabb diákéletét is. (Kamion!) Tele vagyunk jó fej emberekkel, és remek hangulatot varázsolunk magunk köré Alain Delon!
Ha már rá is jöttél, hogy ide szeretnél felvételt nyerni, sőt, ha már sikerült is, akkor feltétlen jelentkezz a kollégiumi gólyatáborba is! Itt rengeteg olyan hasznos információról hallhatsz, amiről más gólyatáborokban nem esik szó! Ráadásul olyan a hangulat, hogy ihaj-csuhaj! Szóval, gyere, és légy KCSSK-s!
Na, ennyi vóóótam, három ó-val. Még jelentkezem!
(Re)Start
Megújult a kolihonlap: új design, új funkciók, frissült tartalom.
Az utóbbi két hét munkálatainak eredményeképp megújult a honlapunk.
Az a célunk, hogy elérjük a mindennapos használatát az oldalnak, ennek érdekében frissülő hírekkel szolgálunk majd, többek közt innen is értesülhetsz majd az aktuális bulikról, a Téged is érintő közleményekről.
A fejlesztéssel sem állunk le, új szolgáltatások vannak tervben.
Ami a közeljövőben várható:
- Jelentkezés a kollégiumi gólyatáborba
- Saját híroldal a kluboknak és egyéb kolin belüli csoportoknak
- Egyéb (még fejlesztés alatt álló) szolgáltatások
A híreket RSS-en keresztül is követheted: itt
Kolijelentkezés
A legfontosabb információk a kollégiumi jelentkezéssel kapcsolatban.
kollégiumba a http://kollegium.elte.hu címen kell jelentkezni (mint az összes többi ELTE kollégiumba). Felhasználóneved az EHA kódod. A jelszavad az ETR-ből lekérhető. (Ha ez a két hárombetűs rövidítés nem mond neked semmit, akkor valószínűleg rossz helyen jársz.)
A felsőéves jelentkezés már lezajlott, ők csak várólistára jelentkezhetnek.
Az elsős jelentkezés még nem kezdődött el, hiszen ma (2010.07.21-én) még sem a ponthatárok, sem pedig a felvettek névsora nem ismert. Várd türelemmel az ELTE értesítőlevelét, és látogasd meg gyakran a kollégistáknak és a kollégiumba vágyóknak hasznos információkkal gyakran bővülő http://kolhok.elte.hu honlapot.
A kollégiumban csak az ELTE hallgatói lakhatnak.
A kollégiumba kerülés szociális alapon történik. A jelentkezéshez szükséges papírokat szigorúan ellenőrizzük.
Egyéb információk: http://kolhok.elte.hu







